9.rész~ Sokkal jobban foglalkoztatott az, amit Liam mondott.

 -Kész vagy már?! - türelmetlenkedett Zayn.
- Egy pillanat... - s elvégeztem az utolsó simítást is a sminkemen.
Igyekeztem kitenni magamért; Zayn bemutat a bandatagjainak egy kerti parti keretében.
Jó benyomást szeretnék tenni a srácoknak, hisz tudom, hogy mennyire fontosak Zaynnek.
- Kész vagyok! - jelentettem ki diadalittasan.
- Végre.. - morogta Zayn, mire én egy szúrós pillantást vetettem rá. - Akarom mondani gyönyörű vagy.
- Sokkal jobb - nevettem.
- Na, akkor beszéljük át a neveket még egyszer.
- Zayn, tudom ki kicsoda. Már vagy százszor elmagyaráztad. Niall a szöszi, Harry a göndörke, Liam a kigyúrt és Louis a barna hajú selyemfiú.
- Héé, az a selyemfiú 4 évvel idősebb nálad! És van egy csomó tetkója! - állt ki Zayn barátja mellet.
Megforgattam szemeimet, majd az ajtó felé vettem az irányt.
Átsétáltunk Zaynékhez, elvégeztük az utolsó simításokat a kertben, majd vártuk, hogy megérkezzenek a vendégek.
Először Louis érkezett meg, egy barna hajú lánnyal az oldalán.
- Lauren, Ő itt Lou és a barátnője Eleanor. Srácok, a barátnőm, Lauren - mutatott be minket egymásnak Zayn. Kezet fogtunk, majd kialakult a tipikus kínos csend.
Kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam, amikor Zayn lelépett Louis-val, én pedig egyedül maradtam Eleanorral.
- Mióta is jártok Zaynnel? - kíváncsiskodott a lány.
- Oh, még csak két hete... Ti Louis-val?
- Mi már egy jó ideje együtt vagyunk... Mondd csak, nem találsz semmi furcsát Zaynben?
- N-Nem. Miért, kéne? - dadogtam.
- Oh, nem, dehogy - mosolygott rám a lány.
Mire gondolhatott? Talán ismeri Zayn 'sötét oldalát'? Nem volt merszem megkérdezni Eleanort, meg időm se, mert megjött a többi vendég.
- Sziasztok! - köszöntem a három srácnak, akik egy öleléssel üdvözöltek.
- Tényleg szép a barátnőd! - bökte oldalba Zaynt Niall.
- El e kezekkel! - nevetett Zayn.
Viccelődtünk, koccintottunk, majd Zayn és Lou eltűntek a konyhába.
Megint kényelmetlen helyzetbe kerültem...
Eleanor telefonált, Niall és Harry pedig beszélgettek. Nem akartam egyedül állni, mint egy hülye, úgyhogy a két fiú felé vettem az irányt. Igen ám, csak közben valami annyira elterelte a figyelmemet, hogy megbotlottam és egyenesen rázuhantam Liamre, akit elég váratlanul ért a dolog, mert velem együtt esett a földre.
- Jaj, sajnálom, nem akartam, csak elbambultam - hadartam össze vissza, miközben megpróbáltam felkászálódni a fiú felsőtestéről.
- Itt meg mi történt? - jött ki Zayn és Lou.
Miközben ők értetlenkedve néztek, addig Harry és Niall a nevetéstől majd' megszakadva ráncigáltak fel minket a földről.
- Ez szép volt, csajszi! - gúnyolódott Harry.
- Mégis mit csináltál te Liamen?! - vont kérdőre Zayn.
- Nyugi. Csak megbotlottam, és úgy döntöttem magammal rántom Liamet, hogy ne essek akkorát - nevettem.
Zayn komor arckifejezéssel visszament a konyhába.
Míg én fájdalomtól sajgó csuklómat dörzsölgettem, észre sem vettem, hogy Liammel csevegni kezdtünk.
Megittunk egy-két koktélt, miközben elmesélt pár cikis sztorit Zaynnről és a többiekről.
- Hé emberek, csak én unatkozom? - kérdezte Niall kaja után.
- Kösz Niall, ez jól esett... - dünnyögte Zayn.
- Bocsi, de uncsi a "buli" - rajzolt macskakörmöket a levegőbe a szőkeség.
- Akkor menjünk valahova! - pattant fel Liam, s már hívott is egy taxit.
Az egyik legdrágább bradfordi szórakozóhelyre mentünk. Még sose voltam itt - nem véletlen-.
A bejárat előtt még mindig kígyózott a sor, pedig bőven nyitás után mentünk. Zayn megfogta a kezem, s elindult a bejárat felé, mit sem törődve a sorral. A fiúk követtek minket, közben pedig páran bekiabálták, hogy " One Direction". Egy eltökélt rajongó megragadta Zayn kezét, és autógramot követelt. Zayn egy erőteljes mozdulattal megrázta karját, hogy elszakítsa magát a lánytól, de alábecsülte erejét, és alkarja egyenesen a lány arcának csapódott.
- Zayn! - kiáltottam fel rémülten.
- Basszameg! - káromkodott idegesen. - Sajnálom.
- Semmi baj! - mondta a lány, mosollyal az arcán. - Emberek, megütött Zayn Malik! - futott el boldogan.
Zaynnel egymásra néztünk, majd kitört belőlünk a röhögés. Hogy lehetnek ennyire elvetemültek a rajongók?! Engem nem érdekelt volna, hogy Zayn Malik volt e vagy sem, biztos kérdőre vontam volna, hogy hogy merészel megütni, mégha véletlen is volt.
Időközben már az ajtóhoz értünk, ahol két gorilla állt. Zayn köszönt az egyiknek, mintha legjobb haverok lennének, majd lazán besétáltunk.
Odabent alig lehetett látni a cigifüsttől. Érthető, miért szereti Zayn ezt a helyet...
Nekem viszont felfordult a gyomrom a tömény szagtól, így mielőbb ki akartam szabadulni. Tíz perc múlva egy ajtót pillantottam meg a terem másik végébe.
- Egy pillanat és jövök - szóltam Zaynnek, s már ott sem voltam.
Átverekedtem magam a tömegen, majd megkönnyebbülve nyitottam ki az ajtót.
Csodálatos érzés volt, ahogy megcsapott a hűvös, friss, éjszakai levegő.
Egy kis sikátorban találtam magam, egy kuka társaságában. Nem volt ott semmi más, csak egy régi lámpa fénye pislákolt. Gondolom ez a hátsó bejárat, vagy valami olyasmi.
Miután kellően kiszellőzött a tüdőm, vissza akartam menni, de az ajtó nem nyílt.
- Francba - káromkodtam.
Elkezdtem dörömbölni, ordibálni, de mindhiába. A benti zene milliószor hangosabb volt az én kétségbeesett kiáltásaimnál.
Körbenéztem, annak reményében, hogy valahogyan kijuthatok innen. A kis sikátor végén kerítés magasodott, rajta egy kapuval. Esélytelen volt, hogy átmásszam azt a kerítést, viszont remény csillant meg a szemeimben; hátha a kapu nyitva van.
Összeszorított szemekkel nyomtam le a kilincset, de mindhiába; zárva.
Mivel más választásom nem volt, leültem a piszkos földre, és vártam, hátha eszébe jutok valakinek...

Úgy fél óra telhetett el, amikor az épületbe vezető ajtó kinyílt, majd egy ismerős alak lépett ki rajta.
- Az ajtó! - pattantam fel.
- Mi van az ajtóval? - értetlenkedett Liam.
- Nem lehet kinyitni!
- Dehogy nem! - mondta a fiú nevetve, s nemes egyszerűséggel lenyomta a kilincset, de az nem mozdult. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám.
- Itt ragadtunk - sóhajtottam, s visszaültem a "helyemre".
Liam még pár percig körözött, hátha talál valami menekülési útvonalat. Mikor belátta, hogy felesleges, lehuppant mellém.
- Mióta vagy itt? - kérdezte.
- Nem tudom. Talán egy órája... Azt hittem előbb eszébe jutok Zaynnek vagy valakinek... - húztam el a szám.
- Hát... azt ne várd, hogy Zaynnek most valami is eszébe jut...
- Részeg, igaz? - sóhajtottam.
- Nem, kivételesen nem. De elég jól mulat...
- Nélkülem  - tettem hozzá.

Az éjszakai levegő lehűlt; az hideg aszfalt és a téglafal sem nyújtott meleget.
Reménykedtem, hogy Liam egy gentleman módjára rámteríti a pulóverjét, de ezzel volt egy kis gond: nem volt pulóverje. Egy szál kockás ingben ült mellettem.
- Ezt nem hiszem el. Egy órája már biztos itt ülünk. Senkinek sem hiányzunk?!
- Ezek szerint nem - nevetett fel keserűen Liam.
- Persze.. ők buliznak egy jót, mi meg szétfagyunk egy kuka mellet.
- Fázol? - kérdezte nevetve Liam.
- Igen - biggyesztettem le ajkaimat, mire a fiú felpattant mellőlem, kigombolta ingét, majd rámterítette.
Mintha mi sem történt volna, félmeztelenül visszaült mellém.
Én kicsit kényelmetlenül éreztem magam, de mivel Liamen nem látszott a zavar egyik jele sem, próbáltam én is ezt a látszatot kelteni.
- Mióta ismered Zaynt?
- Cirka 15 éve... - válaszoltam.
- Olyan fura, hogy Te is régóta ismered, viszonylag Mi is, mégis csak most találkoztunk.
- Én Zayn is csak jó esetben fél évente láttam...
- Tényleg?! De miért?  - értetlenkedett Liam.
- Én is ezt kérdezem... Talán nem volt kíváncsi rám, vagy nem érdekeltem. Nem tudom.
- Liam, kérdezhetek valamit? De ígérd meg, hogy őszintén válaszolsz - törtem meg a csendet pár perc után.
A fiú bólintott, én pedig feltettem azt a kérdést, amely már oly' rég óta foglalkoztatott.
- Zayn milyen volt az előző barátnőivel?
A kérdésem hallatára Liam arcán meglepődöttség tükröződött, de válaszolt:
- Nem tudom. De komolyan. Egyiket se mutatta be így, mint téged. Sőt, volt, hogy a médiától tudtuk meg, hogy van barátnője...
- De hallottam, hogy az előző barátnője ott volt egy csomó koncerteteken. Mindenki a tökéletes párosként emlegette őket. Miért szakítottak? - kíváncsiskodtam.
Miközben feltettem kérdésem, Liam arcát figyeltem. Szemöldökét fájdalmasan összevonta, majd a földet kémlelete.
- Liam, kérlek, mondd el.
- Zayn megütötte Őt. A lány megcsalta, ráadásul Zayn rajtakapta őket... Képzelheted, mennyire feldühödött.
Elképedtem Liam válaszán. Eddig is tartottam Zayntől, de nem gondoltam volna, hogy odáig süllyed, hogy egy nőt üt meg.
- Nem akartalak megijeszteni... A francba is, miért nem tudom tartani a szám? - idegeskedett Liam.
- Eddig is tudtam Zayn "sötét oldaláról" - mondtam félénken.
- Ugye nem tett veled semmit? - aggódott a fiú.
- Nem... Csak pár karcolás. Saját magába több kárt tett, na meg a berendezésbe.
- Nem tudom, miért ilyen... Mikor még X-factorosok voltunk,egy félénk kisfiú volt. De gondolom nem kell bemutatnom Zaynt.
Fejemet a falnak döntöttem egy hatalmas sóhaj kíséretében.
Sokat beszélgettünk Liam-el; róla, rólam, Zaynről...


- Mi a szart csinálsz itt ember?! - ordította Zayn amint megpillantott minket.
- A barátnőddel voltam, míg te tök jól szórakoztál!
 - És még van képed bevallani... - s már csattant is az első pofon Liam arcán.
A fiú arcához kapott, majd hátrált két lépést. Nem az ütés ereje miatt, hanem lesokkolta, hogy barátja tette ezt.
- Képes voltál lefeküdni a barátnőmmel?! Milyen ember vagy te! - s már csattant volna a második ütés, de Liam egy könnyed mozdulattal megfogta Zayn kezét.
- Ne merészeld még egyszer - mondta kimérten.
- És még neked áll feljebb?! Te szemétláda! - s kirántotta kezét.
- Zayn! Nem ütheted meg! - álltam Liam elé.
- Egy nőnek kell megvédenie? - nevetett fel gúnyosan Zayn.
Egy mozdulattal a földre lökött. Féltem Zaynről. Nem volt ittas, így tettét nem magyarázhatja ki semmivel.
Remegve figyeltem az eseményeket.
Már lendítette karját, mikor Liam gyomorszájon térdelte.
Zayn erőtlenül rogyott térdre.
- Ezt még megbánod, Payne - sziszegte fogai közt.
Liam megvetően nézett rá.
- Hogy gondoltad, hogy bármit is csinálnék a barátnőddel? Ilyen barátnak gondolsz?
- Ott ültetek egymás mellet, te félmeztelenül. Mégis mi a francot gondolhattam volna?!
Liam megrázta a fejét, majd felszedett a földről.
- És most Mr. Nagyokos Malik, hogyan fogunk kijutni innen? - vonta kérdőre Zaynt.
- Kinyitom az ajtót, és szépen besétálunk - mondta Zayn lassan, artikulálva, mintha hülyék lennénk.
Liammel felröhögtünk.
Zayn oda ment az ajtóhoz, de az szokás szerint nem nyílt.
- Mi a franc van?! - szitkozódott.
- Látod, ezért maradtunk idekint - mondtam.
- Hát... izé... bocs, Liam - mondta Zayn a földet nézve.
- Itt van a mobilod? - kérdezte Liam figyelmen kívül hagyva Zaynt, aki válaszul bólintott. - Akkor hívd fel Niallt vagy Harry-t, hogy nyissák ki az ajtót.
Zayn követte Liam utasításait.
- Harry mindjárt jön - mondta.
Kitárta karjait, majd kérlelően nézett rám. Már épp megindultam volna felé, mikor megtorpantam. Eszembe jutott, amit Liam mondott. Meg az alig 10 perce történt "verekedés"....
Zayn látva tartózkodásomat, megint szitkozódni kezdett:
- Kellenek a nők a fenének. Csak a gond van veletek!
- Nem beszélhetsz így senkiről! Főleg nem Laurenről! - förmedt rá Liam.
Zayn gúnyosan felnevetett.
- Srácok, hát ti? - tört ki a nevetésben Harry, mikor kinyitotta az ajtót.
Szegény fiú nem tudta, miért vagyunk mindannyian olyan komorak, így az ő arcáról is lefagyott a mosoly.
Kivonultunk a szórakozóhelyről, elköszöntünk a többiektől, majd hazafelé vettük az irányt.
- Sajnálom - motyogta Zayn.
Kettesbe sétáltunk a sötét utcákon. Még mindig Liam inge volt rajtam. Zaynnel kéz a kézben sétáltunk, de mégsem éreztem azt, hogy összetartozunk.
- Nagyon haragszol rám, ugye? - állt meg előttem.
Mutató ujjával megemelte állam. Még magassarkúban is fel kellet rá néznem.
Zayn válaszra várva állt előttem. Nem haragudtam rá, mert tényleg félreérthető volt a helyzet, de tény, hogy túlreagálta a dolgot. Sokkal jobban foglalkoztatott az, amit Liam mondott. De nem mondhattam el, mert azt Liam bánta volna.
Válasz helyett csak megcsóváltam a fejem, mire Zayn szorosan magához ölelt.

Sziasztok!
Csak pár sor erejéig akarom rabolni az időtöket.
Nagyon-nagyon hálás vagyok Nektek.♥
Majdnem 10.000 megtekintés, 34 feliratkozó, csupán 9 rész alatt....
Tudom, ez másnak nem nagy dolog, de én nagyon örülök neki.
Köszönöm, hogy olvastok. Nélkületek nem tartanék itt.♥

8. rész~ Látszik rajtatok, hogy egymásnak vagytok teremtve.

 Lauren szemszöge

Lassan elváltak ajkaink. Zayn egy eddig soha nem látott mosollyal nézett le rám.
Éreztem, hogy arcom rózsaszínes pírban ég. Jobbnak láttam, ha a föld felé szegezem tekintetem.
Zayn meztelen, vizes felsőteste és a csókja túl sok volt egyszerre.
- Édes vagy mikor zavarban vagy - suttogta fülemben. Éreztem hangján, hogy vigyorog.
Visszavágásul játékosan beleboxoltam vállába.
Megfogta kezem, hogy behúzzon a házba.
- Későre jár... - mondtam szomorúan.
Zayn kedvtelenül húzta el száját.
- Ugye látlak holnap? - kérdezte.
Elmosolyodtam, majd bólintottam egyet.
Zayn búcsúzóul megcsókolt. Fedetlen teste szorosan az enyémhez volt simulva.
- Szeretlek - suttogta nyakamban, miközben szorosan megölelt.
Egy búcsúpuszit nyomtam ajkára, majd elsétáltam.

Amint beléptem a bejárati ajtón elfogott az énekelhetnék. Mint tudniillik, borzasztó hangom van. De ez nem zavart, dalolásztam tovább.
Az arcomra lemoshatatlan mosoly ült.
Nem volt otthon senki, hála Istennek, így senki sem hallhatta a koncertemet.
Felmentem a szobámba, felkaptam a pizsamámat, majd a fürdőszobába vittek lábaim.
A víz kellemes melege járta át testem. De gondolataim nem hagytak nyugodni.
Most akkor mi Zaynnel... Egy pár vagyunk?! Vagy nem?
És... Ez vajon nyilvános lesz a médiának?
Mit fognak hozzá szólni a szülei?
Zayn 20 éves, sikeres énekes, én pedig csak egy 18 éves kis senki vagyok...
Jaj Lauren, minek agyalsz ilyen fölösleges dolgokon? - szólalt meg egy kis hang a fejemben.
Igaz... Fölöslegesen aggódok. Ha Zayn azt mondta hogy szeret... Jézusom, de furcsa ezt kimondani. 3 éves szenvedés után, kimondhatom, hogy Zayn Malik a barátom. Legalábbis... Azt hiszem.

Másnap reggel mosollyal az arcomon nyújtózkodtam pihe-puha ágyamban.
Biztos, hogy nem álmodtam ezt az egészet?!
Lehet, hogy megint csak egy kósza álom volt ez az egész összejöttem Zayn-el dolog.
Nem, az  nem lehet.
Eddig az álmaim mindig a csók előtt értek végig, most viszont emlékszem utána mindenre.
Miután megállapítottam, hogy nem vagyok normális, kikászálódtam az ágyamból és leindultam a konyhába valami ehetőért.
- Jó reggelt! - ásítottam.
- Neked is - mosolygott vissza rám anya és már elém is rakta a palacsintát.
Miközben tömtem magamba a nutellás édességet, azon gondolkoztam, hogy elmondjam e anyának, hogy összejöttünk Zaynnel. Eddig is tudott mindenről, akkor ezt is el kéne mondani neki... Csak Zayn nem mondta hogy összejöttünk... Lehet, hogy nem gondolta komolyan azt a csókot...
Fejezd be Lauren! - parancsoltam magamra, magamban.
Zayn azt mondta szeret, szóval nem kéne túl paráznom a dolgokat...
- Hol voltál tegnap? Alig láttalak itthon - érdeklődött anya.
- Délelőtt Jade-nél voltam, aztán Zaynnel találkoztam... - éreztem, hogy elvörösödök.
- Jól áll a vörös!  - nevetett fel anya. - Lauren, ugye nem feküdtetek le?!
- Mi?! Dehogy is! - húztam fel szemöldökömet.
- Akkor miért lettél olyan vörös, mikor kiejtetted Zayn nevét?
- Mert... Zayn tegnap... Összejöttünk. - böktem ki nagy nehezen.
- Tudtam! - mondta diadalmasan anya.
- Tessék?! - néztem rá kérdően.
- Jaj Lauren! Látszik rajtatok, hogy egymásnak vagytok teremtve!
Anya mondatától kicsit ledöbbentem. Egymásnak vagyunk teremtve... Hmm, vajon akkor is ezt mondaná, ha látta volna Zayn dühösen?
Reggeli után felcsoszogtam a szobámba gépezni.
Eszembe jutott Jade. Ő még nem is tudja a nagy hírt...
Gyorsan írtam neki egy SMS-t, amire csak egy 'Az jó' választ kaptam.
Nem nagyon kötötték le a Zaynel való dolgok...
Nem vártam azt, hogy örömtáncot járva szaladjon át hozzám, de azért egy smile-t vagy egy 'örülök nektek'-et írhatott volna...

Ijedten rezzentem össze, mikor megszólalt a telefonom.
- Jó reggelt! - szól bele Zayn mélyebb, álmos hangja.
- Neked is - mosolyodtam el.
- Lenne kedved elmenni vásárolgatni, beülni egy filmre, meg ilyenek?
- Persze.
- Oké, akkor 1 óra múlva a házunk előtt?
-Rendben, szia! - bontottam a vonalat.
Zayn nyilvános helyre visz... Zayn Malik, a híres One Direction egyik tagja, felvállal engem.
A gondolattól is elszabadultak a pillangók a gyomromban.
Lehet, hogy túlzásba viszem a dolgot, de na...
Tanácstalanul nyitottam ki a szekrényem.
Nem akartam a szokásos tornacipő-farmer-póló-sapi összeállításba menni, így egy kicsit lányosabb ruhát aggattam magamra. Hmm, annyira nem is rossz!

Minimális sminket tettem magamra, majd már indulhattam is.

Régen is ha mentünk valahova, mindig Zaynék háza előtt találkoztunk. Kicsid deja vu érzésem volt. 

Pár percig ácsorogtam az utcán, majd az ajtóban feltűnt Zayn és az ezervattos mosolya.

- Szia - nyomott egy puszit a számra. - Indulhatunk? - kérdezte.

Bólintottam.

Zayn keze lassan megkereste az enyémet, majd ujjaink összefonódtak.

Bátortalan mosollyal néztem fel rá, mire ő megszorította kezünket és szintén elmosolyodott.

A legközelebbi taxihoz siettünk, majd utunkat a plázához vettük.

Eddig nem tűnt fel, de a taxiban eléggé lehetett érezni a tömény Zayn-illatot.

Édes tőle, hogy miattam fújta be ennyire magát.

Amint kiszálltunk a kocsiból rögtön odajött két rajongó képet csinálni.

Zayn kérlelően nézett rám. Tudom, hogy fontosak neki a rajongói, így megvártam még csinál velük egy-egy képet.

Az egyik képnél Zayn váratlanul magához húzott és átkarolta a derekam.

A rajongó lánykák csodálkozva néztek ránk. 

Zayn arcára büszke mosoly húzódott, nyomott egy puszit az arcomra, s továbbálltunk.

- Ugye tudod, hogy estére a mi képeinkkel lesz tele a twittertől kezdve a tumblrig  minden? - nevettem.

- Tudom, de nem zavar. Attól még, hogy híres vagyok nem lehet a barátnőmmel?! Az másik dolog, hogy a lesifotósoknak muszáj minden lekapniuk... De akinek nem tetszenek a képek, majd nem néz rá - vonta meg a vállát.

Aranyos volt Zayntől amit mondott, de én őszintén szólva tartottam egy kicsit az idegbeteg rajongóktól, aki csak azért fognak utálni mert Zaynnel járok...

De próbáltam elhessegetni ezeket a gondolatokat, és inkább Zaynre tereltem figyelmem.

Boltba be, boltból ki járkáltunk.

Zayn ragaszkodott hozzá, hogy megvegyek egy dögös fehérneműt.

- Jól állna - kacsintott. 

Éreztem a szokásos érzést; arcom ismét vörös pírba borult.

Zayn kuncogott egyet, majd megkérdezte, hogy az én méretem e az, amit a kezében tart. Félénken bólintottam, majd a fiú egyenesen a pénztárhoz is rohant vele.

Elgondolkodtam, hogy ha Zayn ezt komolyan akarja látni rajtam... Te jó ég!

Gondolataim tovább cikáztak; ha már fehérneműbe vagyok, akkor... Onnan gondolom Zayn már tovább vetkőztetne. A gondolatba is beleborzongtam.

A több órás vásárlás után fájó lábakkal hazaindultunk.

- Mit szólnál hozzá, ha hétvégén találkoznánk a srácokkal? - kérdezte Zayn.

- Nekem jó - mondtam bizonytalanul. Eddig egyszer volt szerencsém a többi bandataghoz, de elég is volt.

Bár mostmár szívesen megismerném őket. Kíváncsi vagyok, Zayn kikkel éli le mindennapjait.

- Akkor... Majd hívlak, rendben? - kérdezte Zayn a kapuban.

- Okés.

- Jaj, ez majdnem nálam maradt! - nyomta a kezembe a falatnyi ruhadarabot tartalmazó szatyrot.

Mozdulatát egy rosszfiús mosoly kísérte.

- Miért jutott eszedbe... -nyafogtam.

- Lauren... Miért zavar ennyire, hogy megvettem neked? - kérdezte. Látszott, hogy aggódik.

- Mert az ilyenek csak a vékony lányoknak állnak jól... 

Zayn megkönnyebbülten sóhajtott.

- És én még azt hittem, hogy valami rosszat tettem. Nők... Figyelj - karolta át derekam - Gyönyörű vagy. Szerinted miért pont téged választottalak a több millió lány közül?! 

- Chh, egós - böktem hasába.

- De igaz! - mentegetőzött, mire én csak megfogattam szemeimet.

Sziasztok!
Bocsánat a késésért, de borzasztóan el vagyok havazva.
A kritikás blogn a blogversenyt próbálom zsűrizni, közbe nyaralni is megyek, meg ezer egyéb dolog.
Szóval előre szólok, hogy a következő rész is késni fog, sajnálom.
Viszont köszönöm szépen a sok kommentet. ♥
Már azon a ponton voltam, hogy abbahagyom az írást, de mikor elolvastam a kommenteket meggondoltam magam. :')
Szintén köszönöm a 28  rendszerest és a 8700+ oldalmegjelenítést.
Ennyit szerettem volna,
Remélem tetszett a rész,
Sziasztok! :)

7. rész ~ Többet jelent nekem, mint legjobb barát.

Zene

Furcsa érzés járta át testem. Zayn a biztonság érzetét nyújtotta.
Nem tudom elhinni, hogy egy nappal ezelőtt még rettegtem tőle.
Mintha egy teljesen más ember lenne.
Lassacskán sétáltunk hazafelé a szakadó esőben. Egyikünk sem szólt semmit, csak a földet bámultuk. Zayn karja derekamon pihent.
Legszívesebben rákérdeztem volna a tegnap történtekre, de nem mertem. Mindig akkor dühödött fel, mikor a múltat emlegettem.
A házunk elé értünk. Anyáék kocsija már az udvarban állt. Hál' Istennek itthon vannak.
Zayn megállt velem szemben, megfogta karjaimat jelezve, hogy maradjak. Már szólásra nyitotta ajkait, mikor én lehámoztam kezeit karjaimról. Nem szorított, mint múltkor. Nem birtokolni akart; csak annyit akart, hogy figyeljek Rá. De nekem semmi kedvem nem volt ilyen állapotban beszélni Vele, se végighallgatni Őt. Egyik felem azt mondta: Miért nem maradtál ott? Lehet hogy bocsánatot akart kérni! Viszont a másik énem észhez térített: Emlékezz arra, amit Jade mondott!
Levettem hátamról a csurom vizes pokrócot, majd egy rekedt 'Köszönöm' kíséretében átnyújtottam Zaynnek. Akkor láttam csak, hogy gyönyörű barna szemei könnyektől csillognak. Az enyémek szintén megteltek könnyekkel. Pár másodpercig némán néztünk egymás szemébe, míg végül Zayn egy fájdalmas sóhaj kíséretében beletúrt hajába, majd tarkóját kezdte vakargatni.
- Lauren, figyelj... - kezdett bele.
- Én most megyek. Majd... Majd beszélünk - mondtam ridegen, könnyeimmel küszködve.
Megnyomtam a csengőnket, s egy másodperc múlva már nyílt is a kapu.
Zayn váratlanul megfogta kezeimet, mire én hátrafordultam. Ott álltunk, kéz a kézben, szakadó esőben. Mind a ketten kezeinket bámultuk.
De eldöntöttem: nem akarok Zayntől semmit.
Egy könnycsepp gördült végig arcomon, s lassan elhúztam a kezem.
Zayn csalódottan nézett fel rám. Sarkon fordultam, s belibbentem a kapun. A ház ajtajából visszanézve láttam, hogy Zayn még mindig ott áll.
Megfordult a gondolat a fejemben, hogy mi lenne, ha esetleg most odafutnék hozzá és megölelném... Vajon újra olyan lenne minden, mint régen? De amilyen gyorsan jött ez a gondolat, olyan gyorsan is ment. Megráztam fejem, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Nekidőltem, s végigcsúsztam rajta, egészen az padlóig. Ott gubbasztottam, mint egy rakás szerencsétlenség, és csak sírtam, sírtam, és sírtam....

Doniya szemszöge

- Na, mi volt? - kérdeztem izgatottan Zayntől mikor belépett a lakásba. Arckifejezéséből ítélve, nem sok jóra számíthattam. Szemei vörösek voltak, arcán csalódottság tükröződött.
- Semmi - bökte ki ezt az egyetlen szót miközben cipőjét kötötte ki.
- Megtaláltad Lauren-t? Mesélj már!
- Megtaláltam, de nem volt semmi  - mondta elcsukló hangon, majd felviharzott a szobájába.
Basszus, mi történhetett?
Egy órával ezelőtt ment el Lauren-ért, aki itt állt az utcán, esőbe. Át akarta hívni filmezni, most meg hazajön egyedül...
Olyan volt.. mint aki sírt volna.
Áhhh, Zayn nem ilyen! Biztos nem sírt. 7 éves korában láttam utoljára sírni, amikor meghalt a hörcsögje.
De miért volt olyan elkeseredett? Ugye nem bántotta Laurent?!
Lehet, hogy túlságosan a szívemen viselem ezt az egészet, de Zayn mégis csak az öcsém...
Felcsoszogtam hát a szobájába, egy-egy bögre forró kakaóval.
- Tessék - nyomtam kezébe az egyiket, majd leültem mellé az ágyra.
- Ezzel akarod kicsalogatni belőlem az infókat? - nevetett fel Zayn.
- Jaj, ne csináld már. Mesélj! - kérleltem.
Zayn sóhajtott egyet, leült mellém, belekortyolt a gőzölgő kakójába, majd tömören kijelentette:
- Elutasított. Bármit csináltam, hátat fordított nekem. Hiába fogtam meg a kezét, elhúzódott. Fél tőlem - mondta maga elé meredve.
- De.. De hisz szeret! - csúszott ki a számon. Amint feleszméltem mit mondtam, azonnal szám elé kaptam. Zayn szemei egy pillanatra felcsillantak, majd rögtön visszatekintett a földre.
- Nem, az nem lehet - rázta meg fejét. - Nem érezted, milyen rideg volt.
- Zayn, adj neki egy kis időt. Fel kell dolgoznia a történteket - simítottam végig vállán, mire ő beismerően bólintott.
- De Te ugye nem félsz tőlem? Ugye tudod, hogy szándékosan nem bántanék senkit? - nézett rám barna bociszemeivel.
- Tudom - mosolyogtam rá bátorítóan, majd magamhoz húztam. - De... Lehet egy kérdésem?
- Persze.
- Zayn, ugye nem drogozol?
- Mi?! Dehogy! - háborodott fel.
- Jó, nyugi. Csak... néha olyan agresszív leszel - nyögtem ki nagy nehezen.
Hiába vagyok én az idősebb, alkatilag Zayn jóval nagyobb nálam, meg persze erősebb. Őszintén szólva, néha én is félek tőle.
Zayn nem szólt semmit, így én inkább magára hagytam.

Zayn szemszöge

Hátradőltem az ágyon; a gondolatok csak úgy keringtek a fejemben.
Hogyan tudnám jóvátenni a tegnapi napot? Nem tudom, mi ütött belém... Néha elvesztem a fejem, és gondolkodás nélkül cselekszem.
Ha... Ha elvinném Laurent bemutatni a fiúknak, mint a legjobb barátom... Talán érezné, hogy igenis fontos nekem.
Nem, ez nem jó... Többet jelent nekem, mint legjobb barát.
És amit Doniya mondott, hogy szeret...
De ha tényleg szeret, miért hagyott faképnél? Még mindig félne tőlem?
Igaza van Doniya-nak... Egyenlőre nem erőltetek semmit, ha érdeklem Laurent majd keres.


Késő este csengettek. Rajtam kívül senki nem volt otthon, én pedig épp zuhanyoztam. Gyorsan kikiáltottam egy 'Pillanat'-ot, csípőmre tekertem egy törölközőt, beletúrtam hajamba, majd kinyitottam az ajtót.
- Szia csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek, hogy úgy .... - állt velem szembe Lauren. Lesütött szemekkel hadarta el ezt a fél mondatot, miközben idegesen babrálta kezeit. Félbeszakítottam; felemeltem állát, majd megcsókoltam.
Hirtelen ötlet vezérelt... Muszáj volt megtennem, még akkor is, ha megint visszautasít.
Eltolni nem tolt el, de vissza sem csókolt. Meglepetten nézett rám nagy, barna szemeivel és hosszú, igéző pilláival.
- S-Sajnálom... - nyögtem ki elkeseredetten. Szegény, mit érezhet... A legjobb barátja letámadja...
Egyértelműen nem akar semmit, nem tudom mit kavart Doniya.
Kínosan éreztem magam. Egy sóhaj kíséretében megfordultam, s befelé indultam a házba. De épphogy megfordultam, Lauren megragadta karom.
Most én lepődtem meg.
Egyszercsak a pici lány lábujjhegyre állt, karjait nyakam köré fonta, majd megcsókolt.
Kezeimet derekára csúsztattam, majd szorosan magamhoz húztam.


Sziasztok!
Mint látjátok, igyekszem gyakrabban hozni a részeket. Remélem örültök neki ;)
Ez a rész meg hozzám képest egész hosszú lett. :D
Nos, kéréssel fordulok hozzátok.
Vagytok 26an rendszeresek, de ebből max 5 ember komizik, és max 15 pipálgat!
Ennyire nem tetszik, vagy..?
Szóval meg szeretnék kérni Minden Kedves Olvasót, hogy hagyjon egy kommentet, amiben leírja a bővebb véleményét. Ha negatív, akkor is!
Remélem nem nagy kérés. Sokat segítenétek vele! :)

6.rész~ Biztonságban éreztem magam mellette.

Sziasztok!
Csak annyit akartam, hogy köszönöm a komikat és a feliratkozásokat! :)
Remélem tetszik is.
Jó olvasást!

- Doniya?! - lepődtem meg. Nem számítottam rá.
- Lauren, nagyon sajnálom, én nem ezt akartam - hadarta a lány. Arcán idegesség tükröződött, kezeivel babrált. - Annyit akartam, hogy átgyere vacsorára, és kérdőre vonjam Zaynt. Meg akartam beszélni veletek a dolgot. Nem gondoltam, hogy így fog elsülni. Sajnálom....
- Ugyan, semmiség - legyintettem.
Pedig amit Zaynt tett, az nem volt épp semmiség...
Féltem tőle, de ő ennek minden pillanatát élvezte.
Aztán az irányításai... Úgy kezelt, mintha egy játékszer lennék. De megtehette, hisz tudja; félek tőle.
Érdekes kimondani azt, hogy félek attól az embertől, aki eddig bátyám helyett bátyám volt. Borzasztó nagy csalódás...
Míg én gondolataimba mélyedtem, Doniya csak állt, és a földet bámulta.
- Nem kérsz egy teát? - törtem meg a csendet.
- De, köszi - mosolygott rám, majd lementünk a konyhába.
Nem zavart a lány jelenléte, de furcsálltam, hogy itt van. Nem szólt egy szót se, csak ácsorgott mellettem csendben. Vártuk, míg fő a víz... Egy örökké valóság volt. Doniya csak maga elé meredt. Alig vártam már, hogy kész legyen a tea és végre legyen okom megtörni a kínos csendet. De megelőzött...
- Lauren, Zayn szeret téged - bökte ki.
Megdermedtem. Nem tudtam felfogni a szavait.
Kezeim remegni kezdtek, majd elhagyta őket az erő és a teás csészék a földre zuhantak.
- Ezt... Ezt mégis miből gondolod? - kérdeztem.
- Sejtem. Már régóta... Ezért volt ez az egész vacsora. Beszélgetni akartam veletek, rólatok. Hátha Zayn veszi a lapot...
- Még mindig nem értem, hogy mégis miért gondolod, hogy Zayn szeret?
- Jaj, Lauren! Ahogy rád néz... Egyszerűen leírhatatlan. Meg.. ez az uralkodás feletted is az, hogy a tulajdonának tekint, nem akarja, hogy másé legyél - mondta a lány. Ő még nem tudta, hogy Zayn mit tett..
- De nem csak erről van szó! Félek tőle, és ő élvezi ezt! Élvezi, hogy bármit megtehet velem!
- Nem, nem erről van szó! - állt ki az igazáért.
- Doniya... Nem te voltál vele kint! Ha láttad volna őt...
- Az a nagy koppanás, amikor Zayn megbotlott...
- Zayn nem botlott meg és én sem nyeltem félre. A falba verte öklét, bár szerintem az igazi célpont én lehettem.
- Istenem! Nem értem, komolyan... - gördült le pár könnycsepp Doniya arcán.
- Én sem....

***

Borzasztóan "aludtam." Egész éjszaka csak forgolódtam....

Nem tudtam kiverni a fejemből Zaynt. Tisztázni akartam a dolgokat, választ akartam kapni a kérdéseimre.

De nem mertem vele találkozni, sőt még felhívni sem.

Ígyhát egyetlen vigaszomhoz, Jade-hez fordultam.

Felöltöztem, megfésülködtem, minimális spirált tettem pilláimra majd indultam is.

- Szia, bejöhetek? - kérdeztem az ajtójukba. 

- Persze - mondta Jade álmosan, pizsamában.

- Felkeltettelek? 

- Áhh, nem - ásított. - Mondjad, mi történt Zaynnel.

Kissé már kínos, hogy mennyire tudja, hogy Róla akarok beszélni...

Elmeséltem a tegnap esti történéseket. Jade reakciója más volt, mint amire számítottam.

- Aham. Ennyi? - kérdezte.

- Mi az, hogy ennyi? - kérdőjeleztem meg.

- Figyi, Lauren. Mi mást vártál Zayntől? Ideje lenne felfognod, hogy Ő egy bunkó paraszt, aki három évig alig szólt hozzád, majd idejön szétverni - jelentette ki nemes egyszerűséggel.

Fájtak szavai, de be kellet ismernem; igaza van...

- Kérsz rántottát? - váltott témát.

- Nem, kösz. Megyek is, szia - s már ott sem voltam.

Könnyeimmel küszködve léptem ki az utcára. Esett... Remek.

Se esernyő, se egy pulcsi nincs nálam. 

De Hál' Istennek nem lakok messze, és még cukorból sem vagyok, így remélhetőleg nem fog megártani egy kis eső.

Nos, a kis esőből vihar kerekedett. Gyorsabban szedtem lépteimet; minél előbb haza akartam érni.

Megörültem, amikor a házunk kapujához értem. 

Benyúltam a zsebembe a kulcsért... Ó Basszus! Persze, csak én lehetek ilyen nyomorék, hogy pont most nem hozok kulcsot. Ilyen nincs...

Vágyakozva tekintettem a szomszédba. 

Ha ez három évvel ezelőtt történne, bekopognék Zaynhez, hogy ne ázzak és együtt filmeznénk ameddig anyáék haza nem érnek...

Újra könnycseppekkel teltek meg szemeim.

Lábaim egy közeli park padjához vittek, ahol csöndesen sírdogálni kezdtem.

Borzasztó érzés volt, ahogy a hideg esőcseppek a hátamon kopogtak. Nem is kell mondanom; bőrig áztam.

Kezeimbe temettem arcom, s ismét gondolataimba mélyedtem.

Hideg kezek tapadtak derekamra, majd hátamra valami textil került.

Álmodok?! Nem...

Mikor felfogtam, hogy ez a valóság, remegni kezdtem.

Tudtam, ki áll mögöttem.

De valahogy... mégsem féltem.

Óvatosan hátrafordultam, s gyönyörű barna szemeibe néztem.

Ujjaival óvatosan törölte le arcomról a fekete sminkmaradványokat, majd szorosabban rámterítette a pokrócot, átkarolt, s némán sétáltunk a hazafelé vezető úton. Biztonságban éreztem magam mellette.

       

5.rész~ Kérlek, ne félj tőlem.

Sziasztok!
Először is nagyon-nagyon sajnálom, hogy eddig semmilyen hírt nem adtam magamról és rész se volt, de egyszerűen nem tudtam belépni a bloggerembe, fogalmam sincs miért. :/
És ezer bocsánat, hogy ez is ilyen rövidke lett, de igyekszem a többi blogomba is mihamarabb hozni a részeket.
Nagyon szégyenlem érte magam, de remélem azért nem pártoltatok el mellőlem.


Hope u like it ;)


Semmit se akartam kevésbé, mintsem átmenni Zaynékhez. De erőt kellet vegyek magamon...
Pontban hétkor átkopogtam. Doniya fogadott izgatottan, de biztatóan mosolyogva.
- Gyere be, ülj le az asztalhoz - mondta.
Mihelyt beljebb mentem, kissé ledöbbentem. Az asztalnál ültek Zayn szülei, és másik két tesója is, szóval az egész család.
Mit tervelt ki ez a lány, te jó ég...
Asztalhoz ültünk mindannyian, Doniya szorosan mellém.
- Zayn is mindjárt jön - suttogta.
Ennek a mondatnak a hatására görcsbe rándult a gyomrom. Az egyetlen üres hely mellettem volt.
Pár perc múlva meg is érkezett a "várva várt" személy.
Mikor Zayn meglátott, mintha egy pillanatra lefagyott volna. Csak mélyen nézett a szemembe. Tekintete ideges volt, mégis gyönge, mintha el akarná sírni magát.
Lehajtott fejjel csoszogott a mellettem levő helyre.
- Ízlik a vacsora? - törte meg a kínos csendet Trisha.
- Sajnálom... - sziszegte felém Zayn, miközben a többiek a kajáról beszélgettek.
Kezeivel felém nyúlt, mire én összerezzentem.
- Lauren... Kérlek ne félj tőlem - csuklott el a hangja, nekem pedig könnyek szaladtak a szemembe.
Nem akartam az egész társaság előtt sírni, így inkább elnézést kértem és kirohantam az ebédlőből.
Zayn kevésbé udvariasan követte a példám, és utánameredt.
A folyosón elkapott, s derekamnál fogva magához húzott.
Felemelte kezeimet, majd óvatosan végighúzta ujjait a már halványuló foltokon.
- Hogy jutottunk el eddig? - kérdeztem remegő hangon.
Láttam arcán, hogy megint ideges lesz.
- Zayn, kérlek legalább mondj valamit. Bármit. Látom rajtad, hogy ideges vagy. Mi a baj?
- Mi a baj? Mi a baj?! - kérdezte egyre idegesebben. - Semmi, tudod, semmit. Az egész életem szar, te meg...
- De ha nem tudom, hogy mi a gond, akkor mit tudnék tenni? - kérdeztem.
Elhúzódtam mellőle, látván hogy kezei ökölbe vannak szorítva.
- Félsz, mi? - kérdezte gúnyosan.
- Zayn, kérlek, menjünk vissza.
- Nem! - üvöltötte. - Azt csinálod, amit én mondok! Maradsz! - s öklével a falba ütött.
Ijedtemben hátráltam egy lépést. Remegve, könnyel teli szemekkel néztem Zaynre, aki a földet pásztázta.
Mellkasa idegesen mozgott fel-le.
- Zayn, mit történt? - hallatszott Doniya hangja bentről.
Jobbnak láttam, ha nem zavarok tovább, így inkább sietősen cipőmért nyúltam.
Zayn ismét megragadott, de most a felkaromnál. Iszonyatosan fájt, ahogy ujjbegyei karomba mélyedtek.
- Nem mész sehova. - jelentette ki határozottan, s visszahúzott az ebédlőbe.
- Mi történt, fiam? - kérdezte az apja.
- Semmi, csak megbotlottam.- válaszolta félvárról.
-Lauren, mi volt a gond? - kérdezte Trisha.
- Ó, csak félrenyelt - válaszolta Zayn helyettem.
Lenyűgözött, hogy hogyan tud hazudni. Vajon nekem is ennyit hazudozott?
Ráadásul az, hogy helyettem válaszolt, mégjobban kifejezte azt, hogy uralkodik felettem.
Doniya aggódva fordult felém. Mosolyt erőltettem az arcomra, de a lány átlátott hamis mosolyomon, s megcsóválta fejét.
Zayn szülei szóbahozták a kiskori emlékeket...
Mikor Zayn-el együtt estünk le a mászókáról és mind a kettőnknek eltört a karja, és amikor tönkretettük a közös szülinapi zsúrunkat, mert nem tetszett a torta...
- Behozom a desszertet! - állt fel Doniya. - Lauren, segítenél kérlek?
Vettem a célzást, beszélni akart velem. Kitoltam a székem, de Zayn erősen megszorította a combom. Maradnom kellet.
- Jaj, sajnálom, nem tudok menni. Begörcsölt a lábam - találtam ki gyorsan valamit.
Doniya értetlenül nézett rám, majd elment.
 Zayn arcára elégedett vigyor húzódott.
Én pedig minél gyorsabban szabadulni akartam...

- Nincs kedvetek megnézni egy vígjátékot? - kérdezte Trisha.
Már csak ez hiányzott... - gondoltam magamban.
- Sajnos nekem haza kell mennem - mondtam szomorúságot színlelve.
- Jaj, Lauren, maradj! Te mondtad, hogy már nem olyan minden, mint a régen. Maradj itt éjszakára, ahogy akkoriban - mondta gúnyosan.
- Zayn, ha Lauren menni szeretne... Biztos fáj a lába - mentett meg Doniya.
- Tényleg, jobban van a lábad? - kérdezte Trisha.
- Igen, köszönöm - mosolyogtam. Nem is hittem volna, hogy ez a kis hazugság ilyen jól fog jönni.

Elköszöntem mindenkitől és hazavánszorogtam.
- Milyen volt? - kérdezte anya egyből, amint beléptem a házba.
- Jó - üvöltöttem vissza már a lépcsőről.
Semmi kedvem nem volt anyával beszélni, így elmentem letusolni.
A tükörben észrevettem Zayn ujjainak nyomait a felkaromon.
- Ezt nem hiszem el... - sziszegtem.
Dühös, sokkolt és elkeseredett voltam...
Zuhanyzás után egy váratlan vendég fogadott a szobámba.

4. rész~ Majd idővel rá fogsz jönni mindenre.

Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most hozok új részt.
Viszont van egy jó hírem: több, mint valószínű, hogy lesz második évad! :)
Köszönöm a pipákat, komikat, feliratkozásokat, oldalmegjelenítéseket. Sokat jelentenek!:)♥


Értetlenül álltam a szobámban. Annyi kérdés kavargott a fejemben...
Mi történt Zaynel?
Miért viselkedett így?
Én tettem valami rosszat?
Rázuhantam az ágyamra, fejemet párnámba temettem és torkaszakadtamból ordítottam egyet.
- Valami baj van? Miért ment el Zayn? Olyan dühösnek látszott... - jött be a szobámba anya.
- Nem tudom - motyogtam a párnába.
- Összevesztetek?
- Nem.
- Akkor?! - nézett rám anya kétségbeesett tekintettel.
- Jajj, hagyjál már! Nem a te dolgod! - förmedtem anyára.
Először elborult a tekintete, összehúzta szemöldökeit, de nem szidott le. Tudta, hogy Zayn a gyengém. Megsimogatta karom, majd felállt ágyamról és kisétált a szobából.
Csak némán bámultam a plafont...
Kezembe vettem a fényképalbumot.
Remegő kézzel lapozgattam. Szememből egy könnycsepp csordult ki, majd még egy, és még egy.
Hiányoztak a régi szép idők, amikor még legjobb barátok voltunk.
Mi történt velünk?
Én rontottam el mindent?
Valószínű...
Nem kellet volna beleszeretnem Zaynbe. Ez rontott el mindent...
Talán észre vette, hogy többet érzek iránta, mint barátság, és inkább kerül, minthogy csalódást okozzon nekem.
Megértem, én is ezt tenném a helyébe.

Nagy gondolkodásomból  hangos telefoncsörgés zökkentett ki.
- Hallo?! - szóltam bele. Ismeretlen szám hívott.
- Szia Laruen, én vagyok, Doniya!
- Öhhm, szia - válaszoltam bizonytalanul. Nem igazán értettem, miért hívott.
- Figyi, tudom hogy nincs sok közöm hozzá, de mi történt? - kérdezte aggódva.
- Mikor történt micsoda? - kérdeztem vissza értetlenül.
- Mikor Zayn hazajött.... De várj, ezt nem telefonon kéne - suttogta- Tudnánk találkozni?
- Öhh, persze. Gyere át nyugodtan, ha az jó.
- Rendben, 5 perc és ott vagyok - bontotta a vonalat.
Mi?! Ez mi volt? - kérdeztem magamtól.
Miért akar beszélni velem Doniya?
Sose voltunk jóba, mivel jóval idősebb nálam. Kétlem, hogy csak bájcsevegni akar velem.
- Hello - lépett be Zayn nővére.
- Szia, ülj csak le - mutattam  magam mellé az ágyra.
- Gondolom fogalmad sincs miről akarok veled beszélni - nevetett fel.
- Hát, gondolom Zanyről...
- Eltaláltad. Tudtommal ma reggel nálad volt, ugye?
- Igen... - mondtam elcsukló hangon. Csuklóimra néztem. Még mindig lilán virítottak Zayn ujjainak nyomai.
- Mit csináltál?! - kérdezte csodálkozva Doniya.
- Óh, csak megütöttem magam - erőltettem egy mosolyt arcomra.
- Lauren, így nem tudod megütni magad. Ki bántott? - nézett mélyen a szemembe.
- Senki...
- Lauren, mond már el! Ez nem vicc, aki ezt tette, mást is csinálhatott veled! Bántott?
- Mi? Nem, dehogy!
- Csak a karod szorította meg? - kérdezte.
- Igen..
- De ki volt? Egy idegen?
- Mindegy - vágtam rá gyorsan.
- Lauren, ez tényleg nem vicc. Szeretném, ha megbíznál bennem. Kérlek, mondd el.
- Zayn... - suttogtam alig hallhatóan.
- A francba! - ugrott fel mellőlem Doniya.
- Mi az?! - kérdeztem értetlenkedve.
- Miután hazajött, idegesen felrohant a szobájába. Hallottam, ahogy a földhöz vág pár dolgot. Bekopogtam, de durván elküldött. Apánk próbált beszélni a fejével, de nem ért el semmit. Hiába kérdeztük, mi a baja, csak a falba verte kezét. Lilák lettek az ujjai...
Megdöbbenten néztem Doniya-ra.
- Eddig nem volt ilyen, soha.
- Nem, soha. Mi történt, mi alatt nálad volt?
Furcsálltam, hogy Doniya ennyire "kíváncsiskodik", de megértettem, hisz Zayn a testvére, és egyáltalán nem normális az, amit csinált.
Elmeséltem neki mindent. Szegény lány csak a homlokát fogta.
- Most hol van Zayn? - kérdeztem.
- Nem tudom. Elment.
- Jézusom, ha kárt tesz magába, én...
- Lauren, lehet egy kérdésem? - vágott a szavamba Doniya.
- P-P-Persze. - dadogtam. Valamiért nem tetszett ez a kérdés.
- Te szereted Zaynt?
- I-Igen.
- Mint barát?
- Igen... - suttogtam lesütött szemekkel.
- Csak, mint barát?
Nem válaszoltam, csak bámultam a földet.
- Tudom, hogy ő nem szeret viszont. Tudom, hogy csak barátként fog tekinteni rám életem végéig. És tudom, hogy ezzel rohadtul elcsesztem a barátságunkat.
- Mióta szereted? - kérdezte.
- 2-3 éve - sóhajtottam.
- Értem. Most már minden világos.
- Mi?! Mi világos? - néztem zavartan Doniya-ra.
- Majd idővel rá fogsz jönni mindenre. Ma este rá érsz?
- Mire?
- Vacsira, nálunk. Zaynel.
- Ki van csukva, hogy Zayn látni akarjon.
- Zaynt bízd rám. Te csak legyél nálunk 7re, oké?
- Hát, ha te mondod... - mondtam bizonytalanul.
Doniya szorosan megölelt, majd elment.
Szuper, ezzel se lettem előrébb.. - gondoltam magamba.
Sőt... Zayn miattam bántotta magát.. Szuper.
Ez az egész csak egyre bonyolultabb lesz...

3. rész ~ Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni.

Sziasztok!
Ezer és egy bocsánat, hogy ennyit késtem, de lusta voltam nem volt időm írni, meg beteg is voltam/vagyok.
És ez a rész se sikeredett túl hosszúra... de már majd' kifolyt a szemem, 38 fokos lázam van...
Köszönöm a sok oldalmegjelenítést, a 17 rendszerest, a pipákat, és a komikat. Nyugodtan jöhetnek még. ;)
Na nem csacsogok többet,

Hope u like it ;)

- Sajnálom, hogy csak most jöttem, de annyi dolgom volt...
- Semmi baj. - erőltettem egy mosolyt arcomra.
- Bepótoljuk, rendben? - nézett rám nagy, barna szemeivel. Bólintottam.
Lehúzott az agyára, majd egy csomagot nyújtott felém. Értetlenül néztem rá.
- Nem felejtettem el a szülinapod. - vigyorgott.
Óvatosan kezdtem lehámoztam a csomagolópapírt a "dologról". Fogalmam sem volt, mi van benne. Négyzet alakú, de dőlt formája és könnyű súlya sem segített megtudni, mi lapul a hat réteg csomagolópapír alatt.
- Béna vagy! - csikizett meg Zayn, miközben én még mindig a kicsomagolással bajlódtam.
Mikor végre sikerült, meghatódva forgattam kezemben az ajándékot. Egy fényképalbum volt, a közös képeinkkel, egészen pici gyerek korunk óta, mostanáig.
- Tetszik? - kérdezte Zayn aggódva. Válaszul szorosan megöleltem.
Felnevetett, majd hátradőltünk az ágyon.
Mind a ketten csak a plafont bámultuk, némán.
Csend volt. Régen ez a csend nem az a tipikus 'kínos csend' volt, most viszont annál inkább...
- Zayn, miért nem olyan minden, mint régen?
- Mi?! Minden olyan most is, mint régen. - jelentette ki, s felém hajolt.
- Nem. Semmi sem a régi...
- Miért kell elrontanod mindent?! - emelte fel hangját. Tenyerével csuklómat szorította.
- Zayn... Ez fáj... - sziszegtem miközben próbáltam kihúzni csuklómat szorításából.
Lenézett kezeire, majd azonnal levette őket onnan.
Ujjainak helye vörösen izzott csuklómon.
Felült, s csak nézett maga elé, mereven.
- Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni. Csak... néha elszáll az agyam. - mondta elcsukló hangon.
Nem tudtam mit mondani erre. Sose láttam még őt agresszívnek, főleg nem velem szemben.
- Mit csináljunk ma? - kérdeztem, mintha mi sem történt volna.
- Én most megyek. - állt fel az ágyról.
Megfogtam csuklóját, hogy visszatartsam.
Pár másodpercig dermedve álltunk mind a ketten.
Hallottam légzésén, hogy ideges.
Lassan hátrafordult. Gyilkos tekintettel nézett rám.
Kezem közül azonnal kiesett csuklója.
Kisétált a szobámból, becsapva maga mögött az ajtót.
Döbbenten, remegve meredtem utána.