3. rész ~ Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni.

Sziasztok!
Ezer és egy bocsánat, hogy ennyit késtem, de lusta voltam nem volt időm írni, meg beteg is voltam/vagyok.
És ez a rész se sikeredett túl hosszúra... de már majd' kifolyt a szemem, 38 fokos lázam van...
Köszönöm a sok oldalmegjelenítést, a 17 rendszerest, a pipákat, és a komikat. Nyugodtan jöhetnek még. ;)
Na nem csacsogok többet,

Hope u like it ;)

- Sajnálom, hogy csak most jöttem, de annyi dolgom volt...
- Semmi baj. - erőltettem egy mosolyt arcomra.
- Bepótoljuk, rendben? - nézett rám nagy, barna szemeivel. Bólintottam.
Lehúzott az agyára, majd egy csomagot nyújtott felém. Értetlenül néztem rá.
- Nem felejtettem el a szülinapod. - vigyorgott.
Óvatosan kezdtem lehámoztam a csomagolópapírt a "dologról". Fogalmam sem volt, mi van benne. Négyzet alakú, de dőlt formája és könnyű súlya sem segített megtudni, mi lapul a hat réteg csomagolópapír alatt.
- Béna vagy! - csikizett meg Zayn, miközben én még mindig a kicsomagolással bajlódtam.
Mikor végre sikerült, meghatódva forgattam kezemben az ajándékot. Egy fényképalbum volt, a közös képeinkkel, egészen pici gyerek korunk óta, mostanáig.
- Tetszik? - kérdezte Zayn aggódva. Válaszul szorosan megöleltem.
Felnevetett, majd hátradőltünk az ágyon.
Mind a ketten csak a plafont bámultuk, némán.
Csend volt. Régen ez a csend nem az a tipikus 'kínos csend' volt, most viszont annál inkább...
- Zayn, miért nem olyan minden, mint régen?
- Mi?! Minden olyan most is, mint régen. - jelentette ki, s felém hajolt.
- Nem. Semmi sem a régi...
- Miért kell elrontanod mindent?! - emelte fel hangját. Tenyerével csuklómat szorította.
- Zayn... Ez fáj... - sziszegtem miközben próbáltam kihúzni csuklómat szorításából.
Lenézett kezeire, majd azonnal levette őket onnan.
Ujjainak helye vörösen izzott csuklómon.
Felült, s csak nézett maga elé, mereven.
- Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni. Csak... néha elszáll az agyam. - mondta elcsukló hangon.
Nem tudtam mit mondani erre. Sose láttam még őt agresszívnek, főleg nem velem szemben.
- Mit csináljunk ma? - kérdeztem, mintha mi sem történt volna.
- Én most megyek. - állt fel az ágyról.
Megfogtam csuklóját, hogy visszatartsam.
Pár másodpercig dermedve álltunk mind a ketten.
Hallottam légzésén, hogy ideges.
Lassan hátrafordult. Gyilkos tekintettel nézett rám.
Kezem közül azonnal kiesett csuklója.
Kisétált a szobámból, becsapva maga mögött az ajtót.
Döbbenten, remegve meredtem utána.