2.rész~ Hiányoztál...

Péntek reggel elkeseredve, álmosan ébredtem fel.
Zayn sehol, pedig Trisha szerint tegnap kellet volna megérkeznie.
- Boldog szülinapot! - mondtam ironikusan karikás szemű, kócos tükörképemnek.
Megfésülködtem, megmostam a fogam s valami ruha után kezdtem kutatni szekrényemben. Csak szülinapom van, ha Zayn-el, ha Zayn nélkül, ki kéne csípnem magam, legalább egy kicsit...
Elővettem egy farmert, egy halvány rózsaszín inget és egy szintén rózsaszín magassarkút. Felvettem őket, de mikor tükörbe néztem rájöttem, ez nem én vagyok.
Minek színleljek? Semmi kedvem kimenni a szobámból se, nemhogy itt piperőcködni...
Levetettem a rózsaszín rémálmot magamról s ismét szekrényem elé álltam. De most nem az a kérdés foglalkoztatott, hogy mit vegyek fel, hanem, hogy akarok e én ma suliba menni? Ez az utolsó nap, nem mindegy, hogy bent vagyok e vagy sem? Úgyse hiányzok senkinek.
Ezekkel az érvekkel sikerült meggyőznöm magam, felvettem a lehető legkényelmesebb nadrágom egy hatalmas pólóval és kicsoszogtam a konyhába.
- Boldog szülinapot! - zengte az egész családom.
Mosolyt erőltettem az arcomra, majd reggeli után kezdtem el kutatni.
- Mi a baj? - jött oda hozzám anya.
- Zayn... - sóhajtottam fel.
- Nyugi, estére tuti itt lesz. Nem hagyná ki a szülinapod. - mosolygott rám bíztatóan. - Miért vagy ilyen göncökbe? - nézett végig rajtam.
- Nem megyek ma suliba. - mormogtam.
- Azt már nem! Most azonnal visszamész a szobádba, átöltözöl és elindulsz az iskolába! - parancsolt rám anya.
- De kérlek, ez az utolsó nap, tök mindegy, hogy...
- Nem! - mondta határozottan.
Felsóhajtottam majd visszamasíroztam a szobámba. Emberi kinézetet varázsoltam magamnak, s elindultam a suliba.
Miközben magányosan sétálgattam a rideg utcán, eleredt az eső.
- Ezt nem hiszem el. - sziszegtem magamban.
Persze, hogy nem volt nálam esernyő. Mikor reggel elindultam, még sütött a nap...

- Veled meg mi történt, szülinaposkám? - jött oda hozzám Jade.
- Nem vagyok jó hangulatomban. - mondtam morcosan.
- Jajj, Lauren ne csináld már ezt. Mi a baj?
- Zayn...
- Gondolhattam volna... - húzta el száját.
Egy gyilkos pillantást vettettem rá, s elcsoszogtam.

Órák után lassan sétáltam le a kopott iskolai lépcsőkről...
Minden diák rohant kifelé, hiszen ez volt az utolsó tanítási nap.
Csak én ballagtam magányosan...
Titkon még reménykedtem, hátha Zayn kint vár a suli előtt, de mikor kiértem, szertefoszlott vágyam. Senki, sehol...
Hazaérve bevágtam magam a tv elé, egy jó nagy adag fagyi és egy sírós film társaságában.
Csöngettek.
Összerezzentem, majd remegni kezdtem.
Zayn csöngetett? Vajon ő áll az ajtóban?
- Meglepetéééééééés! - üvöltötte egyszerre apa, anya és Peter. Apropó, Peter az 5 éves öcsém.
Mosolyt erőlttem az arcomra, de anya látta rajtam a csalódottságot.
Kezembe nyomták az ajándékokat, majd leültünk megvacsorázni.
Kedvtelenül tologattam ide-oda az ételt a tányéromban.
- Valami baj van, kicsim? Nem tetszik az ajándékod? - kérdezte apa miközben a vadiúj iPhone 5-re pillantott.
- De, csak fáj a fejem. - válaszoltam.
Apának szokása volt drága ajándékokkal meglepni, mivel a munkája miatt ritkán van itthon. Ezzel próbál kárpótolni.
De a fontosabb ünnepekre min pl a szülinapom mindig hazajön. Nem úgy, mint egyesek...
- Nem is fáj a feje! Lauren szerelmes! - cukkolt Peter.
Egy gyilkos pillantást vetettem rá, majd felálltam az asztaltól és a szobámba vonultam.
Leültem az ágyam szélére, majd rápillantottam az órára. Még csak 8 óra...
Vajon Jade mit csinálhat?
Amint átfutott ez a gondolat az agyamon, jött tőle egy SMS-em.

Zayn még mindig sehol? Ha valami van, írj. x 

Elmosolyodtam. Jól esett, hogy gondolt rám.
Délután mondtam neki, hogy menjen el nyugodtan bulizni nélkülem. Tudom, hogy kikészítem a hülyeségeimmel, nem akarom elcseszni a szünet első buliját.
A szülinapi ünneplést meg bepótoljuk később.
Gyorsan bepötyögtem egy rövid választ, majd letusoltam, elvégeztem a szokásos esti teendőmet, ágybabújtam, ahol rögtön el is nyomott az álom.



Reggel kivételesen kipihenten ébredtem fel.
Tudomásul vettem, hogy Zaynnek nem hiányzok, nem érdeklem őt.
Felöltöztem, s lementem a konyhába reggelizni.

Reggeli után ismét visszavonultam a szobámba és beültem gépezni.
- Lauren! Gyere le! - hívott anya.
- Most nem jó! - üvöltöttem vissza.
- De vár rád valaki!
- Jade-t nyugodtan felengedheted... - mondtam.
Anya nem szólt semmit, csak a bejárati ajtó csattanását hallottam. Pár percig füleltem, se semmit nem hallottam, így visszatértem a twitterhez.
Ijedten rezzentem össze, mikor két kéz tapadt a szemeimre. Gyomrom görcsbe rándult, remegni kezdett. "Támadóm" nevetni kezdett. Hiszen... Ez a nevetés, és ez az illat...
- Z-Zayn... - suttogtam.
- Boldog szülinapot. - nyomott egy puszit arcomra.
Elengedte szemeimet, szembe fordultam vele.
- Azt hittem, hogy már elfelejtettél... - biggyesztettem le ajkaim.
- Téged? Soha. - ölelt át.
- Hiányoztál. - dörmögtem nyakába.
- Te is nekem, nagyon...