5.rész~ Kérlek, ne félj tőlem.

Sziasztok!
Először is nagyon-nagyon sajnálom, hogy eddig semmilyen hírt nem adtam magamról és rész se volt, de egyszerűen nem tudtam belépni a bloggerembe, fogalmam sincs miért. :/
És ezer bocsánat, hogy ez is ilyen rövidke lett, de igyekszem a többi blogomba is mihamarabb hozni a részeket.
Nagyon szégyenlem érte magam, de remélem azért nem pártoltatok el mellőlem.


Hope u like it ;)


Semmit se akartam kevésbé, mintsem átmenni Zaynékhez. De erőt kellet vegyek magamon...
Pontban hétkor átkopogtam. Doniya fogadott izgatottan, de biztatóan mosolyogva.
- Gyere be, ülj le az asztalhoz - mondta.
Mihelyt beljebb mentem, kissé ledöbbentem. Az asztalnál ültek Zayn szülei, és másik két tesója is, szóval az egész család.
Mit tervelt ki ez a lány, te jó ég...
Asztalhoz ültünk mindannyian, Doniya szorosan mellém.
- Zayn is mindjárt jön - suttogta.
Ennek a mondatnak a hatására görcsbe rándult a gyomrom. Az egyetlen üres hely mellettem volt.
Pár perc múlva meg is érkezett a "várva várt" személy.
Mikor Zayn meglátott, mintha egy pillanatra lefagyott volna. Csak mélyen nézett a szemembe. Tekintete ideges volt, mégis gyönge, mintha el akarná sírni magát.
Lehajtott fejjel csoszogott a mellettem levő helyre.
- Ízlik a vacsora? - törte meg a kínos csendet Trisha.
- Sajnálom... - sziszegte felém Zayn, miközben a többiek a kajáról beszélgettek.
Kezeivel felém nyúlt, mire én összerezzentem.
- Lauren... Kérlek ne félj tőlem - csuklott el a hangja, nekem pedig könnyek szaladtak a szemembe.
Nem akartam az egész társaság előtt sírni, így inkább elnézést kértem és kirohantam az ebédlőből.
Zayn kevésbé udvariasan követte a példám, és utánameredt.
A folyosón elkapott, s derekamnál fogva magához húzott.
Felemelte kezeimet, majd óvatosan végighúzta ujjait a már halványuló foltokon.
- Hogy jutottunk el eddig? - kérdeztem remegő hangon.
Láttam arcán, hogy megint ideges lesz.
- Zayn, kérlek legalább mondj valamit. Bármit. Látom rajtad, hogy ideges vagy. Mi a baj?
- Mi a baj? Mi a baj?! - kérdezte egyre idegesebben. - Semmi, tudod, semmit. Az egész életem szar, te meg...
- De ha nem tudom, hogy mi a gond, akkor mit tudnék tenni? - kérdeztem.
Elhúzódtam mellőle, látván hogy kezei ökölbe vannak szorítva.
- Félsz, mi? - kérdezte gúnyosan.
- Zayn, kérlek, menjünk vissza.
- Nem! - üvöltötte. - Azt csinálod, amit én mondok! Maradsz! - s öklével a falba ütött.
Ijedtemben hátráltam egy lépést. Remegve, könnyel teli szemekkel néztem Zaynre, aki a földet pásztázta.
Mellkasa idegesen mozgott fel-le.
- Zayn, mit történt? - hallatszott Doniya hangja bentről.
Jobbnak láttam, ha nem zavarok tovább, így inkább sietősen cipőmért nyúltam.
Zayn ismét megragadott, de most a felkaromnál. Iszonyatosan fájt, ahogy ujjbegyei karomba mélyedtek.
- Nem mész sehova. - jelentette ki határozottan, s visszahúzott az ebédlőbe.
- Mi történt, fiam? - kérdezte az apja.
- Semmi, csak megbotlottam.- válaszolta félvárról.
-Lauren, mi volt a gond? - kérdezte Trisha.
- Ó, csak félrenyelt - válaszolta Zayn helyettem.
Lenyűgözött, hogy hogyan tud hazudni. Vajon nekem is ennyit hazudozott?
Ráadásul az, hogy helyettem válaszolt, mégjobban kifejezte azt, hogy uralkodik felettem.
Doniya aggódva fordult felém. Mosolyt erőltettem az arcomra, de a lány átlátott hamis mosolyomon, s megcsóválta fejét.
Zayn szülei szóbahozták a kiskori emlékeket...
Mikor Zayn-el együtt estünk le a mászókáról és mind a kettőnknek eltört a karja, és amikor tönkretettük a közös szülinapi zsúrunkat, mert nem tetszett a torta...
- Behozom a desszertet! - állt fel Doniya. - Lauren, segítenél kérlek?
Vettem a célzást, beszélni akart velem. Kitoltam a székem, de Zayn erősen megszorította a combom. Maradnom kellet.
- Jaj, sajnálom, nem tudok menni. Begörcsölt a lábam - találtam ki gyorsan valamit.
Doniya értetlenül nézett rám, majd elment.
 Zayn arcára elégedett vigyor húzódott.
Én pedig minél gyorsabban szabadulni akartam...

- Nincs kedvetek megnézni egy vígjátékot? - kérdezte Trisha.
Már csak ez hiányzott... - gondoltam magamban.
- Sajnos nekem haza kell mennem - mondtam szomorúságot színlelve.
- Jaj, Lauren, maradj! Te mondtad, hogy már nem olyan minden, mint a régen. Maradj itt éjszakára, ahogy akkoriban - mondta gúnyosan.
- Zayn, ha Lauren menni szeretne... Biztos fáj a lába - mentett meg Doniya.
- Tényleg, jobban van a lábad? - kérdezte Trisha.
- Igen, köszönöm - mosolyogtam. Nem is hittem volna, hogy ez a kis hazugság ilyen jól fog jönni.

Elköszöntem mindenkitől és hazavánszorogtam.
- Milyen volt? - kérdezte anya egyből, amint beléptem a házba.
- Jó - üvöltöttem vissza már a lépcsőről.
Semmi kedvem nem volt anyával beszélni, így elmentem letusolni.
A tükörben észrevettem Zayn ujjainak nyomait a felkaromon.
- Ezt nem hiszem el... - sziszegtem.
Dühös, sokkolt és elkeseredett voltam...
Zuhanyzás után egy váratlan vendég fogadott a szobámba.